Veszprém város okmánytára

gutheilGutheil Jenő: Veszprém város okmánytára (1002–1523). Veszprém, 2007. (A veszprémi egyházmegye múltjából 18.) Gutheil Jenő 1887-ben született Kaposvárott, 1910-ben szentelték pappá. 1914-ben telepedett meg Veszprémben, és ettől fogva haláláig, 1963-ig itt élt. Előbb szemináriumi tanárként, majd – kanonokká történő kinevezését követően – káptalani levéltárosként tevékenykedett. A városba kerülésétől kezdve foglalkoztatta Veszprém múltja, a két világháború között több tanulmánya is megjelent e témakörben. Két részből álló főművének, Veszprém város okmánytárának, és a hozzá kapcsolódó Árpád-kori Veszprém című tanulmányának kéziratán 1948-tól dolgozott. A most közreadott okmánytárat 1953-ban fejezte be. Ezt követően állt neki a közölt forrásokra támaszkodó várostörténeti tanulmány elkészítéséhez, melynek kéziratát 1960-ban zárta le. Míg azonban ez utóbbit 1977-ben a Veszprém Megyei Levéltár jóvoltából kézbe vehette a nagyközönség, addig az okmánytár kiadására – többszöri próbálkozás ellenére – mindezidáig nem került sor. A Gutheil Jenő által összeállított forráskiadvány közel harmadfélszáz oklevél teljes szövegét tartalmazza. Valamennyi oklevél a város történetében meghatározó szerepet betöltő egyházi intézmények, a püspökség és a káptalan levéltárában maradt fenn. Bekerültek a kötetbe mindazok az oklevelek, amelyek közvetve vagy áttételesen Veszprém város középkori történetére nyújtanak információt a kutatók számára.