A Veszprém belvárosában emelkedő Kálvária-domb ma már csak nevében idézi korábbi szerepét. A középkori Szent Miklós-templom területén a 18 században felállított kálvária stációinak szobrai azonban ma is azonosíthatók.
A Kálvária szoborcsoportja napjainkban (Fotó: VFKL, 2021.)
A domb első kiterjedt feltárását Rhé Gyula múzeumigazgató végezte 1929–1930-ban. Ezt követően a romok környezetében régész nélküli földmunkákat végeztek. Valamiféle romkonzerválás történhetett ugyan 1931-ben, de néhány év múlva mégis indokolt volt a problémát újra felvetni. Az 1938-as kettős szentévet bonyolító városi bizottságban Gutheil Jenő szorgalmazta a Veszprémben láthatóan fennmaradt Árpád-kori templomok és kolostorok romjainak, így a Szent Katalin domonkos kolostor, a veszprémvölgyi kolostor és a Szent Miklós-templom romjainak rendezését. Ez a másik két esetben megvalósult. A második világháború után a Kálvária-dombon Hungler József helytörténész, amatőr régész kezdeményezett ásatást, de erre akkor nem került sor.
A Kálvária eredeti helyszíne Rhé Gyula 1930-as évekbeli helyszínrajzán (Fotó: LDM, 2023.)
A veszprémi múzeumban az 1960-as évek elején meginduló műemléki adatgyűjtés leírása a kálvária helyszínen lévő maradványairól is megemlékezett: „A 600-700 éves romok éppen olyan elhanyagolt környezetben vannak, mint a Margit-romok. Az elpusztult Kálvária stációinak maradványai a templom köveivel a teljes dezoláltság képét mutatják. (…) A templom helyének területe csintalan gyermekek játszótere, akik gondolattalanul rombolják a még megmaradt alapkövek maradványait. Tervezetet kellene készíteni a rom megfelelő feltárására és műemlékszerű őrzésére és bemutatására. (…) Dr. Takáts Endre, 1969.” A rendezésre végül a szomszédos egyetem építésével összefüggésben került sor, az akkor készült felmérési rajzok nemcsak a stációk maradványainak helyzetét, de a téglából falazott, vakolt építmények részletformáit is rögzítették.
A 16. század közepén romossá vált Szent Miklós-plébániatemplom területén Padányi Biró Márton (1740-től nagyprépost, 1745–1762 között püspök) állíttatta a kálváriát, amelyről nevét kapta a domb, s ekörül alakította ki a külső és belső püspökkertet. A kálvária Szűz Mária és Keresztelő Szent János által közrefogott, a feszület tövében Bűnbánó Mária Magdolna alakjával kiegészülő szoborcsoportját az a Schmidt-műhely faragta, amely a veszprémi várban található nagyszabású Szentháromság-emléken (1750) túl az egyházmegyében számos más háromalakos Szentháromság-szobrot is készített. A stációk aediculaszerű építményeiben fülkékbe helyezett képek mutatták be a nagypénteki szenvedéstörténet jeleneteit. A Magdolna-szobor tövében volt olvasható a készítés dátuma: 1747.
A Kálvária a Szent László-templom szomszédságában az áthelyezés után (Fotó: EKMK, 2023.)
Az 1830-as években a kálváriát átalakították, Walch Antal sírkőfaragó és Dunaiszky Lőrinc pesti szobrász is dolgozott rajta. Ekkor új Corpus készült, és az eredetileg 11 állomást 14-re egészítették ki. Az 1920-as évek elejétől kezdődött a városi új kálvária felállításának tervezése, és Rott Nándor püspök kezdeményezésére a munkához azt a Velty Ferenc veszprémi sírkőfaragót, szobrászmestert kérték fel, aki a székesegyház altemplomi oltárának fehér márványból készült Halott Krisztus-szobrát is faragta 1910–1912 között. Az új kálvária kialakításához az 1930-as évek elején a barokk szoborcsoportot a Szent Miklós-romoktól átszállítva fel is állították a temetőhegyi Szent László-templom oldala mellett. A stációk építésének koncepciója azonban előbb átalakult, végül elakadt. A Szent Miklós-romoknál maradt stációk közül az 1950-es évekre már csak kettő állt fenn.
Szűz Mária szobra (Fotó: VFKL, 2021.) | Mária Magdolna alakja (Fotó: VFKL, 2021.)
A szobrok sorsa azonban a későbbiekben is mozgalmasan alakult. A háborúban komoly károkat szenvedtek. A Corpus darabokra törött, részben elkallódott, de a többi alak is sérült. Ezért amikor később áthelyezték a szoborcsoportot a Szent László-templom homlokzata elé, a dombra felvezető lépcső aljához, azt Krisztus nélküli kereszttel állították fel. 1966-ban a templom tatarozása és környezetének rendezése során fellelték a plébániaudvaron elásott Corpus töredékeit, amelyek a templom előtt álló szoborcsoport üres feszületére illettek.
Később a szobrok bekerültek a főegyházmegyei gyűjteménybe, azonban ott is kültéri elhelyezésbe. Látható rajtuk a korábbi restaurátori javítás (a kiegészítések jól megkülönböztethetők a nyers vésőnyomokkal alakított felület alapján); az időjárás okozta károk miatt pedig ismét gondozásra szorulnak. A barokk szobrok koruk jellegzetes, jó kvalitású alkotásai, a mozgalmas drapéria, a lendületes mozdulatok a felfokozott érzelmek hű kifejezői. A Krisztus halála felett érzett fájdalmat Mária mellkasra helyezett keze, Magdolna sirató gesztusa erősítik, a halálra és az afelett aratott győzelemre utal a Magolna jobbjában tartott koponya. További attribútumok nem járulnak az alakokhoz.
Simon Anna