Levéltáros elődeink 1. – Pfeiffer János (1897–1983)

A Sopronban született Pfeiffer János a veszprémi egyházmegye múltjának talán mindmáig legmélyebb tudású ismerője volt. Azok közé a tudós papok közé tartozott, akik nemcsak saját írásai révén segítettek a veszprémi püspökség múltjának megismerését, hanem tudományszervező tevékenységével másokat is történeti kutatásra bátorított, az elkészült munkáknak fórumot biztosított.

Pfeiffer a helyi bencés gimnázium elvégzése után Rómában, majd az olasz hadba lépés után 1916-tól Innsbruckban, a háborút követően pedig ismét Rómában folytatta felsőfokú tanulmányait. Rövid kápláni szolgálat után 1924 januárjától élete végéig, közel hat évtizeden át a veszprémi püspöki aulában dolgozott különböző beosztásokban. Első feladata püspöki levéltárosként az archívum rendezése volt. E munkájáról a levéltár első megjelent ismertetőjében („fondjegyzékében”) Lukcsics Pál a következőket írta: „Ami a levéltár rendezettségét illeti, meg kell állapítanunk, hogy a még nem régen teljesen összevisszaságban levő levéltár ma a legrendezettebb állapotban található. (…) A levéltár tudományos követelmények szerinti elrendezése azonban, amely a modern hivatali és a tudományos kutatás céljait is szem előtt tartotta, csak a közelmúlt időkben történt meg. A rendezés érdeme Dr. Pfeiffer János szentszéki jegyzőé, a levéltár kezelőjéé, akinek figyelme nemcsak az adminisztrációs levéltár rendben tartására terjedt ki. (…) [A gazdasági levéltár] 1895 körül hely hiánya miatt a jószágkormányzóság épületébe lett átszállítva, majd pár évvel ezelőtt az értéktelennek vélt iratokat valamelyik papírmalomnak adták el. (…) Dr. Pfeiffer János (…) a laikusok által is becsesnek vélt és el nem adott anyagot utóbb összeszedette és a püspöki rezidenciába vitette; de nemcsak Veszprémben, hanem Sümegen és Karádon, mint uradalmi központokban található gazdasági iratokat is Veszprémbe szállíttatja és részben már be is szállította, úgy hogy az elpusztult gazdasági levéltár némiképp pótolva lesz.”

Pfeiffer

A levéltár rendezése után 1933-ban megindította „A veszprémi egyházmegye múltjából” c. kiadványsorozatot, amelynek kiadója és szerkesztője volt. Gondozásában jelent meg a sorozat első 13 kötete. Emellett állandóan segítségére volt a hazai és külföldi egyetemeken tanuló Veszprém egyházmegyei növendékeknek doktori értekezésük és a lelkészkedő papságnak plébániájuk történetének megírásában, akiknek figyelmét a plébániák és az egyházmegye múltjára irányította és feldolgozásra serkentette.

A fennálló rendszer számára el nem fogadottként publikálási lehetőségei megszűntek, a kiadványsorozat Csipkerózsika-álomba kényszerült. A püspöki palotai falai közé szorulva a levéltár még intenzívebb feldolgozásába kezdett, s amikor az 1960-as évek végétől lehetőség nyílt – néhány hasonló sorsú társával –, ismét felvette az egyházmegye múltja megírásának fonalát. Ennek eredménye az 1975-ös, gazdag átfogó és egyedi történeti részekkel bíró sematizmus (egyházmegyei névtár), illetve később fő műve: A veszprémi egyházmegye történeti névtára (1630–1950) lett. (A kötet végül csak halála után, Münchenben jelenhetett meg Adriányi Gábor közreműködésével 1987-ben.) Mindeközben a tényleges befolyással nem, de hagyományosan rangos egyházi címekkel rendelkező székeskáptalan tagja volt, élete utolsó három évében nagyprépostként annak első embere.

Gazdag, személyesen kutatható irathagyatékának mutatója írásban is megjelent, illetve a plébániatörténetekre vonatkozó cédulaanyaga e-kutatás szolgáltatásunkban kutatható. Egyelőre feltöltés alatt lévő személyi adatlapja e-sematizmusunkban is elérhető.