Főszentély és északi torony dél felől
Assisi Szent Ferenc (1181/82–1226. okt. 3.) alakja nem csak a hívők körében közismert és népszerű. Megtérését követően vándor prédikátorként hamar követőkre talált. A kis csoportja életformáját szabályozó regulát 1209-ben fogadta el III. Ince pápa, ezzel megalakult az Ordo Fratrum Minorum, a Kisebb Testvérek Rendje, amely a béke és a jóság, a pax et bonum evangéliumát és a szegénységet hirdette. Ferenc halála idején már közel tízezer kisebb testvér élt Európában. Szinte azonnal, 1228-ban szentté avatták, személye, illetve rendjének férfi és női ága is igen nagy népszerűségre tett szert.
Szent Ferenc 17. századi ábrázolása
A ferencesek Magyarországon igen hamar megjelentek, első kolostorukat 1226-ban Esztergomban építették. A 15. század második felében már 73 kolostoruk volt, köztük a veszprémi egyházmegye területén lévő szentléleki őrségbe tartozó Pápán, Tálodon, Palotán, (Zala-) Tárnokon, Egerváron és Szentgróton. A törökdúlás és a reformáció megtépázta a rendet, az egyházmegyében egyetlen működő kolostoruk sem maradt. A katolikus megújulás idején, a 17–18. századi újratelepüléssel vett lendületet magyarországi működésük.
A zalaszentgróti ferences kolostortemplom maradványa a település középkori várától távolabb, a későbbi Polgárváros, a mai Kisszentgrót településrészen található. A kolostort az egyik helyi birtokos család, feltehetően a Bériek alapíthatták Írott forrásban először 1492-ben szerepel, a ferences kolostorok jegyzéke csak 1516-ban említi. A templom titulusa valószínűleg Szent Gellért volt.
NINCS HÁRMAS KÉP!!!
A kolostort 1532-ben oszmán támadás érte. Ezt követően még helyreállították, egy 1535-ös jegyzék szerint a magyarországi obszerváns ág legkisebb kolostora volt öt szerzetessel. Öt évvel később a település református hitre tért birtokosai, a Hagymási és a Szentgróti család elűzte a szerzeteseket. A reformátusok az épület szentélyrészét templomként használták tovább, a hajó területén temető alakult ki.
Könyöki József rajza a 19. század második felében látható maradványokról
A katolikus megújulás időszakában a Hagymásiak birtokait a Batthyány család örökölte meg. A 18. század közepe táján többször említették a templom romladozó állapotát: 1753-ban a környék lakói még felújítani szándékoztak, és 1757-ben meg is kezdték javítását. 1781-ben azonban Bajzáth József püspök átengedte a romokat Batthyány Ádámnak, aki ezért 20 forintot ajánlott fel az új plébániatemplom építésére. Rómer Flóris közlése szerint az épületmaradványok bontását Batthyány Ferenc rendelte el, aki a templom bontási anyagát az új uradalmi major és istálló épületeihez, a kolostorét pedig az új plébániatemplomhoz használta fel. A zalaszentgróti Historia Domus feljegyzése szerint a ferences templom tornya s a hozzá csatlakozó falszakaszok a lakosság kérésére menekültek meg, akik számára engedélyezte az uraság, hogy azokat harangtoronyként használhassák tovább. A 19. század közepén Győrben öntött harangjait jegyezték fel.
Összesítő feltárási alaprajz és bordaprofilok (Vándor László
1979–1980-ban régészeti feltárás tisztázta a templom maradványait, alaprajzát, építéstörténetét. Északi oldalán a kolostor feltárása máig várat magára. A ferences templom egy korábbi – egyes történészek szerint talán premontrei – templom bővítésével épült meg a 15. században. Ezt igazolta a kutatás is: szentélyét bővítették, északi oldalához tornyot és egyszárnyú, emeletes kolostort építettek. A ferencesek a 15. század végén vették használatba, majd a 16. század közepe táján elhagyták.
A főszentély északi belső fala, a támpillér és a torony keleti falrészlete délkeletről, előtérben a hiányzó körítőfal téglafelfalazással jelölve
Ma a keletelt templom egy része, a torony és a hozzá csatlakozó északi szentélyfal, illetve az északkeleti sarok indítása egy támpillérrel teljes magasságban, valamint a szentély északi oldalán, részben a toronytest földszintjét képező, boltozott sekrestyefolyosó látható. A templom további részein az alapfalak felett alacsony téglafelfalazás rajzolja ki az egykori alaprajzot.
A templom és tornyának falait nagyméretű téglából, tiszta mészhabarccsal építették, a tartószerkezeti elemek és egyes nyílások kerete készült faragott kőből. A homlokívek és az északra nyíló ajtó keretének ugyanakkor már csak kiszedett helye azonosítható, csúcsíves alakját a műemléki helyreállítás érzékelteti.
A torony keleti homlokzata a földszinti kőkeretes ablakkal, a csatlakozó szentély támpilléres falával
A ma álló szentély egy korábbi, egyenes záródású templom bővítése, ehhez a feltehetően a 13. század második felére datálható templomhoz tartoztak azok a boltozati bordatöredékek, melyeket a torony falában másodlagosan építőkőként használtak fel, illetve a toronyalj keleti, félköríves záródású ablakkerete. A felsőbb toronyszinteken az ablakok széle is falazott téglakáva.
Az északi torony nyugat felől, alsó szintjén a boltozott sekrestyével
A sok viszontagság és az erős felvizesedés ellenére a templom falain nagykiterjedésű vakolt felületek láthatók ma is: az alsó réteg vöröses színű, téglaporral színezett, a felső meszelt. Az északi kolostorszárny törtkőből épült, dongaboltozatos földszinti terében fennmaradt a meszelt vakolat, az emeletén másodlagos, a protestáns használat idején vágott, szegmensíves záradékú ajtó nyílik a szentélybe, ahol ebben a magasságban egy ugyanakkor létesített karzat tartógerendáinak fészkei húzódnak.
A szentélyben feltárt sírok fedlapjai (Felmérési rajz Könyöki József nyomán Vándor László
A régészeti kutatás megállapította, hogy a templombővítés 15. századi építkezése befejezetlen maradt, a déli oldalon a korábbi templommal csak ideiglenes összekötése készült el. A szentély területén két falazott középkori sírt tártak fel, közülük az oltár előtti nagyobb két koporsó számára készült, ennek sírkövét – rajta Béri István és neje címerével – a 19. században Könyöki József örökítette meg. Az északkeleti, kisebb sír felirat nélküli, kereszttel ellátott fedlapja ma is megvan.
A középkori templom és kolostor berendezési tárgyairól csak annyi tudható, hogy a reformáció idején „a kolostor összes értékes felszereléseit Hagymási Kristóf vette magához és nem adta többé vissza.”
Simon Anna