A változás évszázada – a hitélet változásai a 16. századi veszprémi egyházmegye területén címmel augusztus 30–31-én egyháztörténeti konferenciának adott otthont a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola. A rendezvényt a Veszprémi Érsekség Egyháztörténeti Bizottsága szervezte a Főiskola támogatásával, s az idei már a negyedik alkalom volt a testület által rendezett tudományos szimpóziumok sorában. A rendezvényt dr. Márfi Gyula érsek nyitotta meg, fővédnökként dr. Varga István rektor és Brányi Mária alpolgármester köszöntötte a résztvevőket.
A rendezvény célul tűzte ki, hogy bemutassa a század során hogyan változott meg a veszprémi püspökség területén a katolikus egyházszervezet, a társadalom, a kultúra és a hitélet; hogyan ment végbe a reformáció térhódítása a 16. században és a 17. század első harmadában. A korszak elején, 1515-ben még zsinatot tartottak az egyházmegyében. A korabeli püspökök az egyes uralkodók megbízásából külföldi diplomáciai küldetésekben vettek részt és aktív szerepet vállaltak a királyság irányításában, a székeskáptalan harminchat tagja biztosította az egyházkormányzat és papi utánpótlás zavartalanságát, a hívek pasztorálásában és a hitéletben pedig körülbelül hatszáz plébánia és mintegy száz szerzetesrendi intézmény működött közre. A 1600-as évek elejére a püspöki székváros, Veszprém többszöri oszmán elfoglalása következményeképp a főpásztorok székhelyüket Sümegre tették át – és akadt olyan is, aki soha nem lépett egyházmegyéje területére –, a székeskáptalan szétszéledt, melynek eredményeképp az egyházkormányzat felső és középső szintje, valamint a papi utánpótlás tulajdonképpen megszűnt. Ez magával hozta a plébániahálózat felbomlását, amelyre a legnagyobb csapást a Hódoltság folyamatos terjeszkedése mérte: Fejér, Pilis és Somogy teljesen, míg Zala és Veszprém megyék egyre növekvő régiói kerültek az oszmán hódítók kezébe. A szerzetesrendi intézmények kevés kivételtől eltekintve megszűntek, jövedelmeiket a királyság védelmére foglalták le, néhányat pedig egyenesen végvárrá alakítottak át. A 16. század középső harmadában megjelenő protestantizmus párhuzamosan létezett a megmaradt katolikus intézményekkel, az evangélikus-református felekezetek közötti válaszvonal pedig – a különböző hitvallások elfogadása révén – a 17. század első felében vált kontúrossá. A konferencián a folyamatok felvázolása mellett olyan általánosan jellemző esettanulmányokat is bemutattak, mint a hiteleshelyek sorsának alakulása Zala vármegyében, a templomépítészet felekezetváltással párhuzamosan előforduló jelenségei, az egyes protestáns ágendák előírásai, illetve a korszakvégi konfesszionalizáció lenyomatát őrző, főúri környezetben megőrződött könyvtárak könyvállománya.
A konferencia előadói között szerepeltek az országos, megyei és egyházi közgyűjtemények korszakkal foglalkozó könyvtárosai, levéltárosai és muzeológusai, a Történettudományi Intézet munkatársai, több világi és különböző felekezeti fenntartásban működő egyetemek oktatói és doktoranduszai. A szervezők a rendezvény első napjának estéjén a püspöki palota pincéjében borkóstoló keretében látták vendégül az előadókat. A két nap során elhangzott előadásokat a szervezők ígérete szerint tanulmánykötetben tárják majd az érdeklődők elé. Így történt ez a tavalyi konferencia anyagával is, amelyet „Rendületlenül a romok között”. A veszprémi egyházmegye 1945 és 1972 között címmel az idei programba illesztve mutattak be a közönségnek. A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap, a reformáció emlékévének rendezvényeit koordináló Reformáció Emlékbizottság, valamint Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával valósította meg a Veszprémi Főegyházmegye.