Veszprém, Szent István- (ferences) templom
A veszprémi várhegyen a székesegyház szomszédságában, a Nagypréposti palotával szemben elhelyezkedő Szent István ferences templom az 1720-as években épült, 1727-ben szentelték fel, de az építkezést csak 1730 körül fejezték be. Az építkezés során sok középkori kőfaragványt is felhasználtak az akkor még romos várból, amelyek másodlagosan kerültek beépítésre. 1909-ben a templom leégett, tornya összeomlott, ezt 1912-ben neoromán stílusban építették újjá a homlokzattal együtt; a munka kivitelezője Fabb Károly volt. 1938-ban és legutóbb 2012-ben a templomot restaurálták. A templom szervesen illeszkedik az őt övező kolostorhoz, annak sarkán a Szentháromság-szoborra nézve illeszkedik a tér építészeti rendszerébe, egységébe. Az egyhajós, nyújtott szentélyű templombelső gazdagon díszített. A tér felől belépve néhány felfelé vezető, nagyméretű lépcső után a karzat alá érkezünk. A karzat egyetlen nagyméretű kosárívvel nyílik a hajó felé. A karzat alól ajtó, átjáró vezet a kolostorba, a kolostor emeleti részén pedig az oratórium kapcsolódik a rendházhoz.
A belső tér érdekessége, hogy azt a 18. század végén jelentősen átépítették, kialakítva és kifestve a jelenlegi belső teret. A templom jelenlegi járószintjét felbontva tárult fel, hogy korábban, az épület első korszakában a padlószint jelentősen, mintegy hatvan centiméterrel lejjebb helyezkedett el, a karzatot pedig két pillér tartotta, és így a karzat alja három ívvel nyílt a hajó terébe. Ekkor még nem volt átjáró a karzat alól a kolostor földszinti folyosójára, és a jelenlegi hajóbelső oldalán elhelyezkedő tagozatok is kissé másképpen néztek ki. A térről, kívülről belépve a templomba nem kellett ennyire "magasra" felmenni hiszen a padlószint jobban alkalmazkodott a külső járószinthez. A templom korábbi padlóját úgy alakították ki, hogy döngölt agyagra habarcsot terítettek, arra téglapadlót fektettek és arra kelheimi kő burkolatot helyeztek.
A felmenő falak kutatásánál a templom külső – kisméretű belső udvar felén néző – homlokzatában több román és gótikus díszes kőfaragvány is előkerült.
Amikor a 18. század végén átalakították a belső teret, egyszerűen feltöltötték a templombelsőt, elbontották a korábbi karzatot, és így alakult ki, formálódott az a tér, amelyet ma is láthatunk. Ezt a teret festette ki Bucher Xaver, ekkor került be a berendezés. Erősen megnyújtott főoltára és a mellékoltárok késő barokk stílusúak. A főoltárt Szent László és Szent Imre az ajtók feletti konzolokra állított, aranyozással díszített fehér szobra fogja közre. Az oszlopokkal közrefogott oltárkép a Koronafelajánlást ábrázolja. A szentségfülke aranyozott ajtaján az Emmauszi vacsora ábrázolása látható. A diadalív bal oldalán, a szószék mellett Szent Ferenc-, jobb oldalon Szent Antal-oltár áll. A Szent Ferenc-oltár képe olasz eredetű és a II. József alatt feloszlatott pesti ferences rendházból került ide. A boltozatok képeit Bucher Xavér Ferenc festette 1798–1801 között, az aranyozási munkákat Schitterson Ferenc végezte. A falképeket 1936-ban átfestették. A szentélyben a Szentháromság, a hajóban Szent István és a Rómából hazatérő követek, a karzat felett a Madonnához imádkozó Szent Imre ábrázolása, a karzatot alátámasztó csehsüveg-boltozaton Mózes és az égő csipkebokor, a festett kőráccsal díszített karzatmellvéd közepén hangszerek, az oldalfalon festett drapéria ábrázolása, a szentélyben, dekoratív vasráccsal átellenben, a déli oldalon festett ajtó látható. A sekrestyében Szent Antal barokk szobra kapott helyet. A hajóból jobbra a Szent János-kápolna nyílik.
Koppány András