A jásdi Szűz Mária, a Világ Királynéja plébániatemplom és a középkori Szent György bencés apátsági templom
A bakonyi település központjában, a főutca kettéváló ágai közt, kerített templomkertben áll a mai plébániatemplom. Szentélyének tájolása a hagyományos keletelt helyett északnyugatra néző. A késő barokk homlokzati tornyos, egyhajós, boltozott, karzatos templom szentélye kívül sokszögzáródású, belül lapos ívű. Bal oldalához sekrestye csatlakozik.
A plébániatemplom főhomlokzata, 1960-as évek vége
A település az oszmán hódítás következtében elnéptelenedett, 1650-től a Zichy család birtoka lett. 1757-ben felvidéki szlovákokkal, illetve bakonyi német és magyar családokkal népesítették be újra. Kezdetben a jásdi hívek gondozását Súr látta el, és egy „tiszta parasztház” e célra fenntartott szobájában végezték a liturgiát. 1764-ben a település kegyura, gróf Zichy István fakápolnát építtetett Szeplőtelen Fogantatás titulussal. Jásd 1788-ban lett önálló plébánia. Mivel a fakápolna ekkorra már kicsinek bizonyult és igen rozoga állapotú volt, a kegyúr elhatározta, hogy új kőtemplomot építtet a középkori bencés monostor területén, annak középkori maradványait is felhasználva. A templomot a hívek 1789–1792 között építették meg, a befejezés évében december 12-én Szűz Mária neve tiszteletére áldották meg.
Belső összkép, 1960-as évek vége
Tíz évvel egy nagyszabású felújítást követően, 1862-ben leégett a falu és vele a sík fafödémes templom is. A korábbi falak felhasználásával, illetve megmagasításával 1865–1866-között újjáépítették, valamint írott források szerint új szentélyt kapott és a sekrestyét mai alakjára 1876-ban bővítették. A főhomlokzat is ekkor kapta romantikus stílusú új tagolását. 1908-ban ismét felújították a templomot. Gazdag belső kifestése 1955-ben készült, 1983-ban a homlokzatot és a tetőt javították.
A főoltár és a szószék klasszicizáló késő barokk megjelenésű. Utóbbi a sekrestye felől közelíthető meg; a kosár alján gazdag függő növényi dísz, a hangvető alján a Szentlélek galambja található. A kosár oldalain a reliefes táblák újabbak: Krisztus az Olajfák hegyén és a tanítványok jelenetével, illetve a rövid oldalakon egy-egy álló szent alakjával. A táblák szignáltak: „Sugár Gy. 1958.”
A szószék a bal oldali diadalívpillér előtt
A templom korábbi barokk berendezéséből megmaradt a szószék előtt elhelyezkedő mellékoltár aranyozott, fehér festésű fa tabernákuluma, illetve egy barokk faragott, aranyozott fakeretben – feltehetően a korábbi mellékoltár középrésze – a Kálvária háromalakos kis szoborcsoportja.
Szűz Mária-szobor a jobb oldali diadalívpillér előtt
Jelentős művészi értéket képvisel a jobb oldali diadalívpillér előtt elhelyezett nagyméretű, késő barokk-rokokó, tölgyfa berakásos, hársfából faragott Szűz Mária-szobor, amely azonban nem a templom korábbi berendezésének maradványa, hanem a feljegyzések szerint az 1862-es felújítást követően, 1866-ban győri búcsúsok hozták Jásdra.
Karzatalj az 1990-ben előkerült kapubéllet-töredékkel
A mai templom helyén a középkorban Szent Györgynek szentelt bencés apátság állt. 1164-ben kelt alapító oklevele átírásban maradt ránk, előkerült faragványainak stíluselemzése az 1150–1170 körüli építkezést támasztja alá. Az apátság, illetve apátjának első fennmaradt említése 1256-ból való. Az apátság a török kori harcok során 1543-ban megsérült, a szerzetesek elhagyták. A maradványok kiterjedéséről szóló kevés adat ellentmondásos: a Mária Terézia-féle összeírás szerint az apátságnak már csak a helye volt meg, 1779-ben azonban még látható romjait jegyezték fel.
Az 1991-ben a templom előtt álló kereszt talapzatából előkerült belső sarokelem a templomban elhelyezve
Az írott forrásokon túl az apátság első tárgyi emlékei az 1960-as évek elején kerültek a figyelem középpontjába. Román kori kőfaragványairól már a „régiségbúvárkodás” hajnalán szólnak adatok: 1860-ban Rómer Flóris említett egy töredéket a templom lépcsőjén. Feltehetően ugyanarra vonatkozó megjegyzés később Pfeiffer János püspöki levéltáros céduláin is szerepelt: „Templom lépcsőjén faragványos levéldíszű kő.” Ez volt az első töredék, amely 1934-ben a Veszprém Vármegyei Múzeumba került. Csetényben ugyancsak Rómer azonosított egy másik idetartozó faragványt, amely 1963-ban érkezett a múzeumba. 1964-ben „...Vándor Ferenc, a veszprémi egyházmegye főépítésze felhívta a figyelmünket arra, hogy Súron – Jásdtól több mint 10 kilométerre – egy olyan kőfaragványt látott a plébánia kertjében, amelynek elrendezése (alakos díszítés) és formai kialakítása erősen emlékeztette őt az általunk közzétett rajzra”. Ezekben az években összesen tizenkét töredék került elő a templom környezetében, lakóházak, kerítések falaiból, amiket azután a múzeumba szállítottak.
Részlet Pfeiffer János céduláiból
Tóth Sándor eközben a székesfehérvári koronázótemplom faragványaival foglalatoskodva megszerkesztette annak nagykapuját, egy hatalmas bélletes kapuzatot, amelynek szerkezete és díszítményei sok tekintetben megfelelnek a jásdi darabokból összeállítható, jóval kisebb és egyszerűbb kapunak. A fehérvári kapu első rekonstrukciós összeállítására 1972-ben kerülhetett sor, míg a jásdit 1966-tól már láthatta a közönség a veszprémi múzeum új kiállítóhelyén, a tihanyi apátság pincéjében berendezett állandó kőtári kiállításon. A kapuzatok összehasonlító elemzését és stílusuk meghatározását is ő adta a tihanyi kőtár 1976-ban megjelent katalógusában. Művészettörténeti jelentőségüket a hazai anyagban itt először a bélletben megjelenő álló alakokban jelölte meg. Mind Székesfehérváron, mind Jásdon a tizenkét apostol reliefjét találjuk egy-egy sarkos elem két oldalán, egymás fölött, árkádív alá fogva. A kapubéllet további egyenes és íves tagjait ornamentális faragás díszíti, mindkét helyen azonos szalagfonatos palmettadísz és sakktáblamotívum tűnik fel. Az ornamentális dísz eredete a pécsi székesegyház egy faragványcsoportjához köthető.
A kapubéllet-rekonstrukció (Tóth Sándor, 1966) a volt tihanyi kőtárban
Amikor 1990-ben felújították a templom előtt 1869-ben állított kőkeresztet, talapzatából hasábos követ mozdítottak ki, melyről kiderült, hogy az említett kapu belső sarkának alsó eleme. Szerepelt is a Magyar Nemzeti Galéria 1994. évi nagyszabású, a középkori magyar művészetet bemutató Pannonia Regia című kiállításán. Míg a tihanyi kőtár 2018-ban bezárt, s faragványai raktárba kerültek, addig e legutóbbi töredék a templom karzataljában ma is látható. A „nagy testvér” székesfehérvári kapuzat a közelmúltban megnyílt Solium Regni kiállítás egyik fő látványossága.
Az apátság épületéről ugyanakkor egészen 2011-ig nem lehetett pontosat tudni. Ekkor közműépítési munkálatokhoz kapcsolódó régészeti felügyelet során Pintér László vezetésével középkori falmaradványokat, idomtégla-töredékeket és nyíláskeret-záradékokat, valamint Árpád-kori sírokat tártak fel. A templom homlokzati vakolatát 1963-ban, 1984-ben és a közelmúltban is javították. Legutóbb 2024-ben végzett megfigyelést közműárok ásása kapcsán a Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum.
Simon Anna