OTKA-pályázat

Megjelent új kiadványunk (2024.12.01.)

A középkori veszprémi székesegyház a veszprémi várhegyen emelkedő mai főtemplom helyén állt. Falai – a mai Magyarországon egyedülálló módon – közel párkánymagasságig megtalálhatók és tanulmányozhatók a mai épületben, ez adja a templom különleges művészettörténeti és régészeti jelentőségét. 2004-ben a veszprémi Szent Mihály-székesegyházról tudományos dokumentáció készült, melyet az építtető Veszprémi Főegyházmegye rendelt meg a terveket készítő Középülettervező (KÖZTI) Zrt-től.

Kiállítás a sümegi püspöki palotában (2024.11.08.)

Partnerintézményünk, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ munkatársai által a "Veszprém megyei templomok adatbázisa" projekt keretében készült "Szentelt helyek" című kiállítás Veszprémből Sümegre, a püspöki palotába költözik. A kiállítás megnyitása 2024. november 9-én, szombaton 16 órakor lesz a helyszínen.

Megjelent új tanulmánykötetünk (2024.10.22.)

TanulmányMost napvilágot látott kiadványunk két konferencia, a 2022-es és 2023-as egyháztörténeti szimpóziumaink anyagát tárja az olvasó elé.  A rendezvényeken elhangzott előadások tanulmánnyá szerkesztett változata kiadványsorozatunk 41. tagjaként nemrég érkezett meg a nyomdából, veszprémi bemutatója a Szent Mihály-napi programok keretében történt.
A kiadvány hátlapján a következők olvashatók: A veszprémi egyházmegye hosszú 19. százada az egyházmegye 1777-ben bekövetkezett felosztásától Hornig Károly püspökségének végéig, 1917-ig tartó korszakot jelöli. E közel másfél évszázad az egyházmegye lassú gyarapodásának, a katolikus egyházi igazgatás és az egyházkormányzati intézmények fokozatos kiépülésének, illetve a hívek és papság folyamatos létszámbővülésének ideje.

Megjelent projektzáró konferenciánk tanulmánykötete (2024.10.21.)

TanulmánykötetA Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár, valamint a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ szervezésében 2024. szeptember 26-án a Veszprémi Érseki Főiskolán megrendezett konferencia anyagát tartalmazza most megjelenő kiadványunk. Címe: Egyház-látogatás. Helyzetkép, kérdések, tanulságok a veszprémi római katolikus egyházmegye templomainak adatgyűjtése nyomán; a kötetet Jankovics Norbert szerkesztette.

Konferencia és kiállítás szeptember 26-án (2024.09.13.)

A Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Központtal örömmel meghívja az érdeklődőket az Egyház-látogatás. Helyzetkép, kérdések, tanulságok a veszprémi római katolikus egyházmegye templomainak adatgyűjtése nyomán című konferenciájára és a Szentelt helyek című kiállításának megnyitójára.
A konferencia időpontja: 2024. szeptember 26. 9:30–16:20
A kiállítás megnyitója: 2024. szeptember 26. 9:30
A konferencia helyszíne: Veszprémi Érseki Főiskola, 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2.
A kiállítás helyszíne: Veszprémi Érseki Főiskola, Aula

Oldalak