Bedy Vince (1866–1938) győri egyházmegyés pap, kanonok, 1933-tól nagyprépost Horváth Lajos örsi prépost-plébános felkérésére 1934-ben jelentette meg a felsőörsi prépostságról szóló munkáját. Győri központi aulai egyházigazgatási feladatai végzése mellett fordult figyelme az egyháztörténelem felé, az 1930-as években sorra jelentek meg elsősorban győri és győregyházmegyei témájú monográfiái.

Most bemutatandó munkája kapcsolódik előző heti posztjainkhoz a felsőörsi templomról és tudós plébánosáról, Körmendy Józsefről. A kötet témája részben egyháztörténeti (a prépostság intézménye, a prépostok személye, a plébánia helyzete, a kegyurakkal és a veszprémi székeskáptalannal való viszonya, de emellett hangsúlyosan szerepel benne két épület: a préposti kúria és az Árpád-kori eredetű Mária Magdolna-templom építéstörténete. Utóbbiak esetében Bedy nemcsak az írott forrásokat vette kutatása fókuszába, hanem a román kori templom esetében művészettörténeti vizsgálatokat is végzett.

Megállapításait a későbbi műemléki kutatások lényeges pontokon ugyan módosították, de tudományos igénnyel e munkában jelent meg az első összegzés a prépostságról és kapcsolódó épületeiről. Levéltárunkban bőséges további források vonhatók be mind a történeti, mind a műemléki kutatásba (épületleltárak, Körmendy József kutatási jegyzetei, kéziratai), illetve a protestáns források is több esetben revízióra szorulnak az újabb kutatási eredmények fényében. Mégsem lehet eléggé hangsúlyozni Bedy munkájának fontosságát – kissé hasonlóan Gutheil Jenő Árpád-kori Veszprémjéhez: mindkettő korszakos munka volt megjelenésekor, s egyfajta viszonyítási pont ma is, problémafelvetéseik létezők, noha eredményeik sok helyen finomodtak vagy egyes esetekben meg is haladták azokat. (Bedy munkája az induló Veszprémi egyházmegye múltjából sorozat egyik első darabja volt. A korban olyan máig alapvető munkák láttak ekkor napvilágot, mint Pehm József Padányi-monográfiája, vagy a Lukcsics-Pfeiffer szerzőpáros török utáni Veszprémjéről szóló munkája.)

A Veszprém közeli Felsőörs 1946-ig Zala vármegyéhez tartozott, középkori elnevezés Örs, a határában található kőbánya után Kővágóörs. Legrégebbi birtokosai az Örsi-, később a Batthyány és a Fajszi Ányos ágakra váló családok tagjai, a felsőörsi társaskáptalan, világi prépostság Mária Magdolna tiszteletére szentelt templomának alapítói. (A prépostság román kori templomáról és az építtető Miske és felesége Margit asszonyról korábbi posztunkban szóltunk.)

A prépostság kegyura folyamatosan a Batthyány család volt, ők nevezhették ki a prépostot és őrködtek a prépostság gazdasági ügyei felett, azonban a préposti lak fenntartása a mindenkori prépost feladata volt. A templomi liturgiát, valamint a település plébánosi teendőit általánosságban a prépost, csak kivételes esetben az általa megbízott káplán, vagy kinevezett plébános látta el. A falu birtokosa volt a prépostság, de jelentékeny részét birtokolta a veszprémi káptalan, illetve néhány nemesi család.

A préposti ház főhomlokzati bejárata, balra a Körmendy József emléktábla (2011) (Fotó 2020. okt.)

A település a 16. század közepétől a török és a szomszédos várkapitányok hatalmaskodása miatt pusztul. A protestánsoknak 1542-től van gyülekezetük Felsőörsön. A prépostok ekkor már Veszprémben laktak, 1552-ben azonban a vár elfoglalása miatt onnét is menekülni kényszerült a székeskáptalan, az örsi prépost pedig több kanonoktársával együtt az ostrom áldozata lett. A 18. század heves felekezeti küzdelmekkel járt, meghatározó alakja katolikus részről Padányi Biró Márton (1729–1745 közt felsőörsi prépost, később 1745–1762 között veszprémi püspök volt). Naplója szerint a reformátusok, mikor 1701-ben a templom már olyan rossz állapotba került, hogy istentiszteletre nem volt alkalmas, annak javítása helyett a prépostság fundusán oratóriumot, tanítói- és lelkészi lakást építettek. Írott források szerint Padányi 1736-ban elűzte a reformátusokat, épületeiket lebontatta. Naplójában leírja, hogy a rezidenciát a prépostság régi területén alapjaitól újjáépítette, pincével és más szükséges épületekkel, kerttel, nagynak és préposthoz illőnek. E munkák befejezését a kapu oromzatában a Batthyány kegyuraság címere körül olvasható 1748-as évszámmal szokás datálni.

A kúria restaurált barokk kapuoromzatában látható Batthyány-címer és 1748-as évszám (Fotó: 2020. okt.)

A rezidencia a templomtól nyugatra, nagyjából a mai alaprajzon épült fel. Három szárnya szabálytalan U-alaprajzon egy gazdasági udvart vesz közre, előtte délre terül el a kőfallal kerített kert, a főépület utcai homlokzata a templom előtti térről nyílik. A főépületben a préposti lakrész és a káplán szobáján túl egy nagyobb boltozott ebédlő is helyet kapott, alatta található a pince. Az északi szárnyban kezdettől a gazdasági helyiségek – istállók, kocsiszín – voltak, a főépülettel közös sarokban pedig egy hatalmas konyha. A préposti háztól tovább nyugatra helyezkedett el a majorság, gazdasági épületei a Veszprém–balatoni út mentén álltak. (Ld. az archív fotót a fejlécben).

A préposti házat már az 1780-as évektől kezdve több kisebb felújítás érte. Nagyszabású átalakításra az 1893-ban került sor, Vurglich Ágoston prépost (1888–1916) a déli szárnyhoz alaprajzilag kissé kiugró, a kertre néző, fürdőszobával, konyhával ellátott elegáns lakrészt csatolt, ugyanakkor az épület többi részén a falakat felmagasították, a bejárati ajtókat, ablakokat az épület új arányaihoz alakítva kicserélték. Archív fotókon nemcsak a homlokzat, de az úri berendezés, díszítőfestéssel ellátott enteriőrök is láthatók.

Justh István prépost (1940–1971) az 1941-ben korszerűsítette az épületet, az északi szárnyban cselédlakásokat alakított ki, illetve – az ismert tervekhez képest szerencsére csak kisebb részben – neobarokk-jellegű díszítményekkel látta a homlokzatokat, illetve kiszélesítették a főhomlokzat egyik ablakát. Az épület 1949-ben állami tulajdonba került, a Községi Tanács használta, téesz-tagok lakták. 1956-ban a Zákonyi Ferenc, Veszprém Megyei Tanács Idegenforgalmi Irodájának hivatalvezetője kezdeményezi a felújított templom környezetének rendezését, illetve Felsőörs több – akkor műemlék jellegű besorolású – épületének, így a préposti laknak a felújítását, felveti az épület néhány helyiségének idegenforgalmi célú hasznosítását. 1962-ben az Egyházmegyei hatóság kérte, hogy legalább egy részét adják vissza plébániahivatal és plébánialak számára. 1965–1974 között több ütemben került sor felújítására. Ekkor étterem és kiállítóhely funkciót is kapott. A plébánia jelenleg a szomszédos Paloznakon működik, az épület hasznosítása így kérdéseket vet fel.

A középkori prépostság épületének mind ez idáig nincs kézzelfogható nyoma. 1966-ban Éri István végzett kisebb szondázást a főépület falain, ennek nyomán Körmendy József tatanulmányában feltételezte, hogy a főhomlokzaton két korábbi épület összeépítési határa azonosítható. 2014-ben az északi szárny felújítását megelőzően az épületrész falkutatása megtörtént (Koppány A.–Simon A.). Eszerint a szárny egyszerre épült a 18. században, későbbi átalakításokkal. A főépületen 2017-ben a tetőzetet javították, legutóbb homlokzati nyílászárókat cseréltek, illetve ezzel összefüggésben restaurálták a nagyon rossz állapotú kőkeretes főkaput, orommezejében a prépostság kegyurának, a Batthyányaknak a címerével. A főépület átfogó restaurátori- és műemléki falkutatására, vagy régészeti feltárásra eddig nem volt alakalom, így többek között nem tudjuk, vannak-e maradványai a középkori préposti-, illetve a forrásokban említett, a reformátusok által használt épületeknek, esetleges barokk kori, vagy az elegáns 19. század végi kifestésnek, és azt sem, milyen építéstörténeti szituációban található a Batthyány-címeres – évszámos kapu, illetve belső oldalán a vastag átfestések alatt alig kivehető címeres dombormű, és joggal feltételezhetjük-e, hogy helyükön korábban kocsibehajtó kapu nyílt, s az épület mely korszakához tartozhatott? Remélhetőleg a kérdésekre hamarosan tudományosan megalapozott válaszok lesznek adhatók.