A veszprémi egyházmegyében a 16. század elején mintegy hatszáz plébánia és az ország területén megtelepedett szerzetesrendek egynegyede volt megtalálható; a püspökök a budai királyi udvar fontos tényezői voltak, a székeskáptalan pedig harminchat tagjával a népesebb kanonoki közösségek közé tartozott. Az oszmán hódítás következményeként a század végére a plébániahálózat szinte teljesen megsemmisült, a szerzetesek rendházai kiürültek: egy részüket végvárrá alakították, a többit lerombolták vagy elenyészett. A püspökök Sümegre áthelyezett székhelyüket ritkán látogatták, a kanonokok szétszéledtek; a püspökség és a székeskáptalan birtokainak megmaradt jövedelmét a közeli végvárak fenntartására rendelték. Mindezzel párhuzamosan kezdtek megszerveződni az egyházmegye területén a protestáns felekezetek, a kulturális élet pedig egy-egy dunántúli főnemesi család udvarára korlátozódott. Tanulmánykötetünk ezt a korszakot vizsgálja, és kísérletet tesz a római katolikus püspökség válságának okait feltárni és a folyamatokat bemutatni.

A kötet tartalomjegyzéke

A kötet megjelentetését támogatta:

Az Év Levéltári Kiadványa 2018 díj I. helyezettje Monográfiák, tanulmánykötetek kategóriában.