Az 1975-ös egyházmegyei névtárban a mai Nagyvázsonyról ezt olvashatjuk: „1333-ban papját, Jánost, 1425-ben Szentháromság és Mindenszentek tiszteletére emelt templomát említik. 1472-ben Kinizsi Pál kapja Vásonkő várát Mátyás királytól, aki 1483-ban a vár közelében pálos kolostort alapít Szent Mihály tiszteletére. 1560-táján a török közeledtére elmenekültek a szerzetesek. (A kolostor nem települt újra, ma romjai láthatók a település határában. A plébánia is megszűnt. A török időkben a várurak, és később a protestáns hitre tért várőrség a várbeli kápolnát használta.) 1726-ban szervezték újjá a plébániát, 12 falu ellátására.”
A település északkeleti szélén, enyhe magaslaton áll az egyhajós, támpilléres, homlokzati tornyos plébánia templom, bejárata a nyugati főhomlokzaton szobordíszes kapu alatt nyílik. Nyolcszög három oldalával záródó szentélyű, déli oldalához kis oratórium csatlakozott, északi oldalán újabb sekrestye áll, de a szentélyből nyíló bejáratának kőkerete késő gótikus, pálcatagos. Az egyenlő szélességű, két-két szakaszos szentély és hajó gótikus hálóboltozattal fedett, déli falán két-két karcsú, halhólyagos mérműves ablak nyílik. A hajóban kiterjedt középkori, 15. századi falfestést tártak fel az alsó falszakaszon függönyminta-motívummal.
A meglehetős épségben megmaradt gótikus templomra már a 19. század második felének „régiségbúvárai” is felfigyeltek, Ipolyi Arnold csallóközi anyaggyűjtésére reagálva Rómer Flóris a maga bakonyi, balaton-felvidéki bejárásainak eredményéről levélben számol be barátjának: a középkori emlékek, templomromok felsorolásában lelkesülten sorolja „a Vásonyi gót templom, és a vár, és paulinus egyház maradványi!”-t. Könyöki József a MOB (a magyarországi műemlékvédelem első intézménye) felkérésére 1885-ben jelentést és felmérési rajzokat készített a templomról.

1960–61-ben a veszprémi múzeum igazgatója, Éri István végzett régészeti kutatást, amelynek eredményeképp kiderült, hogy az írott forrásokból ismert Kinizsi-féle építkezés valójában egy átalakítás volt. Ugyanis ekkor a korábbi, 1400 táján épült templomot bővítették: a hajó ma is magában foglalja a korábbi körítőfalakat, a kisebb szentélyt azonban a hajóval azonos szélességűre bővítve újonnan építették, az előzmény maradványait használták fel a padló alá süllyesztett kisebb sírbolthoz. A torony eredetileg a homlokzat teljes szélességében épült, alsó szakasza ma is fennáll, ahogy ezt a karzaton látható két középkori ablaknyílás is mutatja. A templomot temető vette körül, területét kerítésfal övezte. A Kinizsi-féle késő gótikus építkezést a karzataljban másodlagos befalazásban látható, az 1481-es évszámot viselő faragott kő datálja.

A 18. század első harmadában több írott forrás is elhanyagoltnak, összeomló-félben lévőnek írja le a templomot. A 18. század közepén állította helyre a település birtokosa, egyben a plébánia templom kegyura, Zichy IV. János (1710–1764) császári királyi kamarás és első neje, Széchenyi Katalin. Az építkezés 1742-ben kezdődött és több éven át elhúzódott. 1746-ban Zichy János Padányihoz címzett levelében még úgy írt, hogy az általa épített kis kápolna még nem készült el teljesen. Oltárait a canonica visitatio 1747-ben már leírja, de aranyozásuk még nem készült el. A templomot valószínűleg Padányi Biró Márton szentelte fel. A keresztelő medence 1778-ban készült el.

Koppány Tibor kutatásai szerint (1993) az építési munkákat várpalotai kőművesek és kőfaragók végezték, a szobrok kőanyaga bántai mészkő – mint oly sok helyen a korszak püspöki és más rangos építkezésein az egyházmegyében. A kőszobrokat nagy valószínűséggel a Várpalotán működött Thomas Walch faragta. Koppány említett még a szobrok felett faragott kettős családi címert, amely ma nem látható.

A Zichy-féle 18. század közepi építkezés idején épült a torony felső része, a templombelsőt újravakolták, s új barokk berendezéssel szerelték fel. Ma is meglévő, fából gazdagon faragott főoltárának, két mellékoltárának és szószékének mestere az a Franz Joseph Schmidt szobrász volt, akinek tervei alapján Padányi Bíró Márton püspök megrendelésére Veszprémben a 1747-ben kálvária stációinak szobrait, 1749-ben a Szentháromság emléket faragták.

A templom gótikus részletei mellett figyelemre méltók a barokk berendezési tárgyak is. Az 1959-től meginduló helyreállítás előtt a templom körüli feltöltődés, a csapadékvízelvezetés hiányosságai okozta talajnedvesség, valamint a használaton kívül álló templom és szellőztetésének hiánya miatt a barokk faberendezés igen rossz állapotba került. „Megmentése és állagbiztosítása már csak nagyon gondos munkával történhetett meg. Az összes tartószerkezeteket át kellett vizsgálni és részben cserélni, az oltárokat szétszedni és megtámadott rovarvágott farészeket tömíteni kellett alulról lukra haladva. Visszaállításukkor az oltárokat az oldalfalaktól 10 cm-es légréssel helyeztük el. A faszobrász: Feleki Ottó, asztalosmester: Csombó József).”

A főoltáron a szobrokkal kísért középső rész szintén szobrászati alkotás: az oltárszekrényben Szent István és Szent Imre felajánlja a koronát a felettük angyalok közt megjelenő Szűz Máriának. A tervrajz szerint kétoldalt egy-egy lovagkirály alakja lett volna, az oltár mellett a rekesztő ajtaja felett egy-egy lovas szent: Szent Márton és Szent György. Az oromzatban a donátor Zichy János és neje, Széchenyi Katalin címere felett a Szentháromság és kétoldalt a párkányzaton egy-egy püspök szent. Az oltár mai állapotában a püspökszentek lent, a középrész mellett állnak, az oromzat szobor nélküli, a hiányzó lovas szentekről nincs adat, a Múzeum adattárában azonban van két fénykép, amely 2 lovagkirály csonka faszobrát ábrázolja, esetleg az oltár egykori részletei.

A két püspökszentet szokás Szent Gellérttel, illetve Szent Adalberttel azonosítani. A szobrokon különösebb attribútum nem bizonyítja ezt, de a főjelenet, illetve az Árpád-házi keresztény gyökerekhez fűződő történelmi kapcsolat folytán joggal gondolhatjuk, hogy őket ábrázolták a 18. századi főoltáron. Az orgona 1824-ből való, értékesek még 19. századi céhzászlói.
A helyreállítás tervezője Sedlmayr János (OMF) volt, a helyreállítás során törekedtek a műemlék épület középkori és barokk jellegének együttes bemutatására. Jelenleg ásatást folytat a templom körül a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum, melynek célja Kinizsi Pál és társának földi maradványainak kalandos történetét régészeti adatokkal megvilágítani.
A templom ma nem áll rendszeres plébániai használatban, augusztus 20-i búcsúja és egyes ünnepélyes alkalmakkor látogatható.

Simon Anna